2024 júliusában látott napvilágot a hír, miszerint az Amerikai Nemzetközi Iskola (AISB) három mélyfúrású kutat létesít. Ezek a kutak a jövőben az intézmény területén található sport- és egyéb szabadidős tevékenységre alkalmas létesítmények öntözését fogják biztosítani. A fejlesztés a polgármester asszony kérésére indult el, azzal a nem titkolt céllal, hogy az intézmény radikálisan csökkentse az ivóvízhálózat terhelését. A létesítendő kutak a már meglévő locsolórendszerhez csatlakoznak majd, és a szakértői vélemények alapján nem veszélyeztetik a hamarosan megvalósuló nagykovácsi karsztkút vízhozamát. A kutak kialakítása mellett – vízkészleteink védelmében – esővíztározók építését is tervezi az iskola.

Vegyük sorba, mi ebből a jó hír, és mi az, ami kevésbé!

Mélyfúrású kutakról van szó, ami azt jelenti, hogy a fúrófej áttöri a felső, szennyeződéseknek kitett talajvízszintet és az első vízzáró réteget, hogy a mélyebben fekvő, védettebb rétegvizeket érje el. Ezzel szemben a hagyományos ásott kutak vagy a sekélyebb vert kutak csupán a talajvizet gyűjtik össze, amely ugyan gyorsan pótlódik a csapadékból, de aszály idején hamar kiapadhat. A mélyfúrású kutak stabilabb hozamot biztosítanak, ám tudnunk kell: az innen kinyert víz pótlódása jóval lassabb, évtizedekbe is telhet. Vannak még artézi kutak is, ahol a mélyben lévő nyomás magától a felszínre hajtja a vizet, de ezeket stratégiai jelentőségük miatt öntözésre ritkán engedélyezik.

Hogy három kút is épül, az arra enged következtetni, hogy a sportpályák vízigénye jelentős, és egyetlen kút nem tudná a kívánt vízmennyiséget a rétegvízszint drasztikus, helyi süllyesztése nélkül biztosítani. Bár a megoldás környezetkímélőbb, mintha értékes ivóvizet pazarolnának a fűre, a rétegvizek megcsapolása mégis a jövőbeli készleteinket érinti.

Ugyanakkor üdvözlendő, hogy 250 köbméteres központi ciszterna áll rendelkezésre, amely a tetőkről és a burkolt felületekről gyűjti össze az esővizet. Ezzel a kutak használata részben kiváltható, feltéve, ha van csapadék. Környezetvédelmi szempontból ma már aggályos a nagyobb füves területek folyamatos locsolása; mondhatnánk, luxus, ahogy a golf és a krikett esetében mindig az volt. Kérdés, hogy ez esetben pázsitról vagy gyepről beszélünk-e. A kettő közötti fő különbség az ápoltságban és a sűrűségben rejlik: a pázsit intenzíven gondozott, finom szálú, sűrű díszfelület, amely folyamatos öntözést, tápanyagot és gyakori nyírást igényel. Ezzel szemben a gyep természetesebb, többféle növényt tartalmazó, a strapabírást és a kevesebb gondozást előtérbe helyező zöldfelület. Mivel iskolai sportlétesítményekről van szó, felmerül a kérdés: megvalósítható-e, hogy a nyári aszály idején engedjék a fű „kiégését” (sárgulását), elfogadva a természet ciklusait, vagy a sportfunkció élvezzen prioritást? Utóbbi esetben a fű ellenállóképessége alternatív magkeverékekkel növelhető. Vannak már olyan sportgyep-keverékek (például nádképű csenkesz dominanciájúak), amelyek gyökérzete mélyebbre hatol, így kevesebb öntözéssel is bírják a terhelést. A talaj kondicionálása is sokat segíthet: természetes anyagok, mint a zeolit vagy az alginit bevitele mágnesként tartja meg a vizet a gyökérzónában, csökkentve a kútvízszükségletet. 

Valódi fenntarthatóságról csak akkor beszélhetünk, ha a mélyfúrású kutak csupán kiegészítő forrásként szolgálnak az esővíz-gazdálkodás és a modern talajvédelmi technikák mellett.